keserű komédia
Bemutató: 2018. március 23.
"Háy János visszatérő szerzőnk; Házasságon innen, házasságon túl című műve a Magyar Színház egyik legnagyobb sikere. 2018 tavaszán vadonatúj, Budapesten még nem játszott keserű komédiáját, az Utánképzés ittas vezetőknek című darabját mutatjuk be. Vagy mondjunk inkább gyomor-keserű komédiát?!
Az Utánképzés ugyanis olyan emberekről szól, akiknek ittas vezetésért elvették a jogosítványát, s háromnapos csoportterápián kell részt venniük. A mai magyar társadalom nagyon (vagy a legkevésbé sem!) jellegzetes alakjai vonulnak fel előttünk: intézetis férfi, olasz-magyar nem-is-annyira-menő csávó, közös képviselő, trendi műkörmös, projektmenedzser, újságíró, munka-alkoholista multis, vendéglátós és persze két pszichológusnő, akik a terápiát vezetik, és akik szintén nem egyszerű figurák! Ismerős arcok, ismerős sorsok és történetek, mégis percről percre meglepik a nézőt!
Egyszerre hihetetlenül szórakoztató és elgondolkodtató kis remekmű ez a darab – abban a két korty ital közötti szünetben, amit úgy hívnak: az Élet."
Csilla, pszichológus BEDE-FAZEKAS ANNAMÁRIA
Tünde, pszichológus MURÁNYI TÜNDE Jászai Mari-díjas
Bogi, műkörmös HAUMANN PETRA
Réka, marketinges BENKŐ NÓRA
Anna, újságírónő PATAKI SZILVIA
Tibor, egy éjjel-nappali abc tulajdonosa VARGA ZOLTÁN m.v. Jászai Mari-díjas
Márió, volt húskereskedő PAVLETITS BÉLA
Laci, társasházi közös képviselő SZŰCS SÁNDOR
Sándor, építőmérnök, projektvezető egy építőipari cégnél RANCSÓ DEZSŐ
Sanyi, vendéglős, talán szakács SZATMÁRI ATTILA
Emil, feltehetőleg belügyes CSŐRE GÁBOR Jászai Mari-díjas
rendező LENGYEL FERENC Jászai Mari-díjas